Hogy miért pont ma? Nem is tudom… Már legalább két éve megszületett bennem
egy blog gondolata….csak azért, hogy az ismerőseim, barátaim, rokonaim ne csak
képeket lássanak, hanem ismerjék meg az adott torta, ajándék „történetét”,
receptjét stb. Minden tortához, alkotáshoz tartozik egy sztori. Vagy mert
imádtam elkészíteni, vagy mert hónapokig terveztem, vagy mert minden percét
megszenvedtem… (utóbbiból szerencsére azért nem volt sok J )
„Kezdj neki! Elvégre ez hátralevő életed első napja. És ma vagy hátralevő
életedben a legfiatalabb, és még sosem voltál ilyen öreg sem”
Életem első tortáját még 19 évesen készítettem Nagymamámnak… az ötlet talán
onnan jött, hogy a Nagypapám is cukrász volt, és valószínűleg szerettem volna
az én drága Mamimat lenyűgözni, mosolyt csalni az arcára…. sikerült is J Sajnos az volt az
utolsó születésnapja közöttünk, a következőt már sajnos nem élhette meg L
Talán ennek is köszönhető, hogy körülbelül két évig semmit nem sütöttem,
egyéb más ok miatt is, de szinte a konyha közelébe nem mentem.
Keresztlánykám, Lili 2. születésnapja előtt (2009-ben) merült fel bennem
a gondolat, hogy igenis én fogok neki szülinapi tortát sütni. No semmi komolyra
nem kell gondolni, mivel pónimániája volt akkoriban, így egy picit pónis
lett.
De ez volt a kezdő lökés… utána szinte minden családi születésnapra,
névnapra (néha még a sajátomra is) én készítettem az ünnepi tortát, süteményt.
Később már baráti összejövetelekre is, végül már kérésre is. Folyamatosan
kísérleteztem, különböző blogokból, videókból merítettem ötleteket, próbáltam
különböző technikákat elsajátítani.
2014 februárjától kezdődően mondhatni már csak a családom és saját örömömre
készítek finomságokat, illetve alkalmakra tortákat. A heti 40 óra munka mellett
sokszor megterhelő volt 4-5 torta elkészítése. Főleg mert így a páromtól, és a
négylábú szőrgombócomtól vettem el a közösen együtt tölthető időt. Na de ne
szaladjunk ennyire előre J
A bejegyzés elején már céloztam rá, a blogon nem csak tortákat lehet majd
látni, hanem mindenféle süteményt, kézzel készített ajándékot, amivel az elmúlt
években örömöt próbáltam szerezni a szeretteimnek. Természetesen lesznek friss
alkotások, de a köztes időben „megemlékezek” az eddigi kreációkról is.
Remélem, hogy a képek, történetek Nektek is tetszeni fognak J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése